A zöld fűben megbújt a kígyó, csak az óriási feje volt a betonon. A kiskutya a játékát kergetve figyelt fel rá; körbeugrálta a fejet, dühödten csaholta, majd bátran beleharapott, ráncigálta, húzta-vonta, nem engedte, míg fel nem fordította.
A német juhász ez év március 8-án született, és a mai napon került új gazdájához, annak kertjébe, és Sára névre hallgat (illetve: ez a neve, még most nem hallgat rá, de majd fog…
).
Az ugyan tény, hogy a kígyó testét a locsolótömlő helyettesítette, a fejét pedig a kerek locsolófej, de Sára hősiességéből ez nem sokat von le; tényleg dühödten támadta, csavarta, küzdött vele, és igen büszke volt, amikor a locsolófej hanyatt fekve megadta magát.
Mindezek mellett köszönöm szépen gyermekeimnek, páromnak, barátaimnak, a Syrius Kutyaiskola csapatának, a tenyésztőnek, hogy Bori halálesetének feldolgozásában mellém álltak, és biztattak, hogy gyorsabb lesz a gyógyulás, ha minél előbb beszerzek egy másik kutyát – nos, ő lett az: Sára.
Kedves Barátaink, Támogatóink!
A Syrius Agility Pécs csapatát Mészáros Petra és Karamell képviselte 2012. április 1-én, Gödöllő-Babatpusztán, az 
Alapfokú agility tanfolyam indul a pécsi Syrius Kutyaiskolában.
Örömmel jelenthetjük, hogy a webmesterünk jószándékú, de megtévesztő emailes körlevele ellenére sikeresen megtartottuk a csoport újabb foglalkozását. Természetesen, a résztvevők mintegy fele megjelent a kiírt 17:00 órai időpontban (a hivatalos 17:30-as kezdés helyett), és – talán a jó időnek köszönhetően – nem fulladt anyázásba a kezdés.
A Syrius Agility Pécs, rendszeresnek mondható, havi 1-2 alkalommal idegen pályás edzésen vesz részt az ország különböző részein. Akik figyelemmel kísérik a Syrius KSE eseményeit, azok már láthatták, hogy Petra és Karamell már többször vett részt Budapesten, Herendy Veronika által tartott edzéseken.