A zöld fűben megbújt a kígyó, csak az óriási feje volt a betonon. A kiskutya a játékát kergetve figyelt fel rá; körbeugrálta a fejet, dühödten csaholta, majd bátran beleharapott, ráncigálta, húzta-vonta, nem engedte, míg fel nem fordította.

A német juhász ez év március 8-án született, és a mai napon került új gazdájához, annak kertjébe, és Sára névre hallgat (illetve: ez a neve, még most nem hallgat rá, de majd fog… ).

Az ugyan tény, hogy a kígyó testét a locsolótömlő helyettesítette, a fejét pedig a kerek locsolófej, de Sára hősiességéből ez nem sokat von le; tényleg dühödten támadta, csavarta, küzdött vele, és igen büszke volt, amikor a locsolófej hanyatt fekve megadta magát.

Mindezek mellett köszönöm szépen gyermekeimnek, páromnak, barátaimnak, a Syrius Kutyaiskola csapatának, a tenyésztőnek, hogy Bori halálesetének feldolgozásában mellém álltak, és biztattak, hogy gyorsabb lesz a gyógyulás, ha minél előbb beszerzek egy másik kutyát – nos, ő lett az: Sára.

Bori 2012. március 30-án távozott. Napokig kába voltam, nagyon az esemény hatása alá kerültem. Nagyon sokan érdeklődtek, újra- és újra el kellett mondanom a történetet, ami annyiból jó volt, hogy kibeszélhettem magamból. Ha felnéztem a teraszon az asztal mellől, akkor nagyon hiányzott, hogy nem jön oda töfködni a csőrös orrával, nem tappancsol hozzám – úgy egyáltalán; olyan üres volt minden.

Sokakkal beszélgettem, és mindig oda jutottunk, hogy másik kutya kell, amelyik enyhíti a fájdalmat, betöltheti az űrt. Erre gondoltam a merészet, és felhívtam Szász Istvánt, a kozármislenyi Royalvölgyi kennel gazdáját, akitől Bori hozzánk került (aki a kutyaóvodában és a kutyaiskolában is figyelemmel követte Bori fejlődését, és sok tartási tanáccsal is ellátott – ezúton is köszönöm neki).

Elmondtam a pro és kontra érveket, amit mondtak, amit hallottam, amit gondoltam, és kértem, ha lesz a Bori apukájától (Darius) és anyukájától (Elis) egy kislány, akkor gondoljon rám…

Majd hanyatt estem, mikor István közölte: március 8-án Darius és Elis gyermekeként 2 kislány született; az egyiket magának tartja meg, jöjjek, válasszam ki, hogy én melyiket szeretném, és a másik marad az övé. Legközelebb – pihentetés miatt – nagyjából egy év múlva lehet, hogy lesznek újra kölykeik.

Nem szaporítom tovább a szót, csak még annyit, hogy Soma (a kutyatanoda vezetője – ha valaki még nem ismerné) csak annyit jegyzett meg erre: “Menj el, ha megdobban a szíved, akkor hozd el, ha nem, akkor még várj.”

És ma Sára itt van velem, most éppen a lábamnál dünnyög, és már meg is mérkőzött az óriáskígyóval, beleevett a másik kutya táljába…